információs technológia

Ilyen fejlesztésekkel léphet előre Magyarország az ipari értékláncban

2023. október 26. 10:00 | PR cikk

Ilyen fejlesztésekkel léphet előre Magyarország az ipari értékláncban

Példaértékű együttműködés született a Bosch és a Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetem között, idén tavasszal adták át az egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karán az Innovatív Járműtechnológiák Kompetencia Központot. A szereplők együttműködése már 15 éves múltra tekint vissza, azonban a jelenlegi beruházás új mérföldkőnek számít, egyben dimenzióváltást is jelent, hiszen a diákok és az oktatók egyaránt a legmodernebb eszközökkel kísérletezhetnek a laborban. A BME és a Bosch szakemberei olyan szimulációs és tesztelési környezetben dolgozhatnak, ahol az elektromos hajtáslánc, illetve részegységeinek működését az eddigieknél pontosabban tudják modellezni, és a közös kutatás-fejlesztési munka eredményeként az elektromos járművek működését még inkább tudják optimalizálni. Az új létesítményben folyó szakmai munka egyik első, és igen látványos eredménye egy harmadik szereplővel, a MouldTech Systems-szel közösen fejlesztett Alfa Tipo 184, egy, az ’50-es évek jellegzetességeit idéző Formula 1-es versenyautó újragondolt, elektrifikált változata, amely szeptemberben a müncheni IAA MOBILITY 2023 nemzetközi autóipari kiállításon, a HIPA standján is bemutatkozott.

Ukrán startupok csatlakozhatnak a Design Terminal ösztöndíj programjához

2023. október 19. 14:36 | Portfolio

Ukrán startupok csatlakozhatnak a Design Terminal ösztöndíj programjához

Ukrán startupokat is vár a Design Terminal Visegrádi régióra kiterjedő startup ösztöndíj programja - tájékoztatta az innovációs ügynökség a Portfolio-t. A V4 Startup Force, a régió első hálózatépítő startup ösztöndíjprogramja 2018-ban indult a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásával.

Nincs több haladék: a jut is, marad is nem hoz eredményt a magyar cégeknek

2023. október 18. 11:00 | Portfolio

Nincs több haladék: a jut is, marad is nem hoz eredményt a magyar cégeknek

Egy digitális evolúciós ugrás közepén járunk, ami a vállalatok működését is átalakítja, a felmérések és összehasonlítások azonban azt bizonyítják, hogy a magyarországi vállalkozások nem adaptálódnak megfelelő gyorsasággal ehhez a folyamatosan változó helyzethez. Hosszú távon a kérdés további elodázása egyre nehezebben kezelhető lemaradást fog eredményezni, súlyos nemzetgazdasági károkat is okozva. A digitális átállás négy kulcsfogalma a gyorsaság, a bizalom, a fenntarthatóság és az egyszerűség – mondta el a Portfolio-nak Gonda Gábor, a Telekom Rendszerintegráció Zrt. vezérigazgatója, a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese. A vezérigazgatót a lemaradás okairól, veszélyeiről, a jelenlegi helyzetben rejlő lehetőségekről kérdeztük.

2 milliárdos tőkebevonás, ötéves stratégia a Delta Technologiesnál

2023. október 10. 11:00 | Portfolio

2 milliárdos tőkebevonás, ötéves stratégia a Delta Technologiesnál

Több hír is érkezett a napokban a Delta Technologies Nyrt-vel kapcsolatban. 2 milliárdos tőkebevonást hajtottak végre intézményi befektető révén, majd pedig a 2022-23-as üzleti évet lezáró közgyűlési meghívóval egy 2028-ig szóló üzleti stratégia kivonatát is közreadták. A Portfolio Csontos Zoltánt, a Delta Technologies Nyrt. igazgatóságának elnökét kérdezte a friss bejelentések részleteiről.

Vállalkozásfejlesztési programot indított az MCC és a Design Terminal

2023. október 02. 17:05 | Portfolio

Vállalkozásfejlesztési programot indított az MCC és a Design Terminal

MCC Ötlet Inkubátor program néven indított vállalkozásfejlesztési programot a Mathias Corvinus Collegium és a Design Terminal. Az alapítók szándéka szerint a program lehetőséget teremt a fiatal tehetségeknek arra, hogy a hagyományos karrierutakat mellett a vállalkozói világ kihívásait is megismerhessék. A program részeként a hétvégén tartották meg a Hackathon ötletversenyt.

A Gránit Bank Magyarország leggyorsabban növekvő digitális bankja

2023. szeptember 19. 16:00 | PR cikk

A Gránit Bank Magyarország leggyorsabban növekvő digitális bankja

A „Leggyorsabban Növekvő Digitális Bank Magyarországon 2023” díjat ítélte a Gránit Banknak a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review Magazine. Az indoklásban külön értékelték: „a Bank nemzetközi szintéren is kiemelkedő ütemű fejlődését, az eBank mobilapplikáció folyamatos fejlesztését, és a fenntarthatóságot támogató digitális megoldásokat”.

Magány-járvány és robotruha: a jövő legégetőbb témái a Brain Bar-on

2023. szeptember 18. 12:22 | Portfolio

Magány-járvány és robotruha: a jövő legégetőbb témái a Brain Bar-on

Európa legnagyobb jövőfesztiváljának idei központi témája a test és lélek egyensúlya, a mentális egészség globális válsága, de olyan magyar vonatkozású társadalmi kérdésekről is megnyitják a vitát, mint az akkumulátorgyártás szükségessége. A szeptember 21-22-én a Magyar Zene Házában rendezett Brain Bar több mint 120 előadót és 100 programelemet sorakoztat fel.

Három akvizíciót tervez a Bravogroup Holding, milliárdos nagyságrendben

2023. augusztus 30. 18:30 | Portfolio

Három akvizíciót tervez a Bravogroup Holding, milliárdos nagyságrendben

"Szó sincs búcsúzásról, ez se bennem, se az RTL-ben nem merült fel. Az amerikai verzióban is jóval több mint 5 Cápa váltja egymást rendszeresen. A magyarországi producerek is erre készülnek" - fogalmazott a Pénzcentrumnak adott interjújában Lakatos István. A Bravogroup Holding vezérigazgatója többek között a vállalat milliárdos akvizícióiról, a cápás projektek megtérülési potenciáljáról és a napelemek piacáról is nyilatkozott.

Közel 7 milliárd forintos befektetést kapott egy magyar-amerikai startup

2023. augusztus 28. 15:00 | Portfolio

Közel 7 milliárd forintos befektetést kapott egy magyar-amerikai startup

Jelentős, mintegy 6,7 milliárd forintos tőkebefektetést szerezett meg egy magyar-amerikai cég. Az infrastrukturális beruházások területén megoldásokat nyújtó Transcend Software Inc. (Transcend) bejelentette, hogy lezárta az úgynevezett Series B befektetési körét az Autodesk Inc. részvételével. A startup ezzel 20 millió dollár tőkéhez jutott - tájékoztatta a Portfolio-t a Vespucci Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt., - melyek alapja ebben a befektetési körben exitet realizált.

Már a legkisebb cégek is keresik a védelmet az online csalások ellen

2023. augusztus 28. 11:00 | Portfolio

Már a legkisebb cégek is keresik a védelmet az online csalások ellen

A felhasználóknak és a szolgáltatóknak egyaránt van felelőssége és feladata a kiberbiztonsági kockázatok elkerülésében. A felhasználók felelősek azért, hogy megfelelően tájékozódjanak a kiberbiztonsági kockázatokról, megtegyék a szükséges preventív lépéseket, a szolgáltatók felelőssége pedig az infrastruktúra biztonságának biztosítása - mondta a Portfolio-nak Dobó Mátyás, a Vodafone Magyarország Vállalati Szolgáltatások Üzletág vezérigazgató-helyettese. A szakembert a látványosan szaporodó kibertámadások megelőzéséről, az ezeket megelőző szolgáltatások kiépítéséről és a mesterséges intelligencia biztonsági használatáról is kérdeztük.

Fotóalbum készül a Petőfi utcákról: közösségi finanszírozással gyűjtenek rá

2023. augusztus 23. 16:05 | Portfolio

Fotóalbum készül a Petőfi utcákról: közösségi finanszírozással gyűjtenek rá

Petőfiről nevezték el a legtöbb utcát Magyarországon, ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk. A Pictorial Collective dokumentarista fotós kollektíva kilenc tagja a Petőfi utcák lakóit fotózta az elmúlt másfél évben. A képeiken kirajzolódó, határon túlra is átnyúló képzeletbeli Petőfi utca a mai magyar társadalomról ad szubjektív látleletet. A Pictorial Collective csapata kiállítást szervezett a képekből a Capa központban, most közösségi finanszírozással, a Brancson gyűjt támogatásokat a kiállításhoz tartozó fotóalbumhoz.

Új startup-program indul: akár 20 milliós befektetést is kaphatnak a cégek

2023. augusztus 14. 11:40 | Portfolio

Új startup-program indul: akár 20 milliós befektetést is kaphatnak a cégek

Szeptember 11-én indul a STRT (ejtsd: start) legújabb startup-programja, a Launchpad, amely korai szakaszban lévő vállalkozásoknak szól. A 3 hónapos intenzív, angol nyelvű inkubációs programba 15 csapatot várnak, akiktől – Magyarországon egyedülálló módon – elvárják, hogy teljes munkaidőben dolgozzanak a projektjükön. A startupok ehhez dedikált mentorokat is kapnak, és a jól teljesítő csapatok akár 20 millió forint befektetéshez is jutnak a program végén - írja közleményében a STRT Holding.

Szeptember 21-én indul az idei Brain Bar: mutatjuk az első neveket

2023. július 24. 15:03 | Portfolio

Szeptember 21-én indul az idei Brain Bar: mutatjuk az első neveket

Szeptember 21-23-a között rendezik a Brain Bar jövőfesztivált, ahol a közönség a legnagyobb hazai és külföldi véleményvezérekkel, üzletemberekkel és kulturális személyiségekkel közösen vitathatja meg századunk legégetőbb kérdéseit. A rendezvény médiatámogatója a Portfolio.

Videó: már Budapesten is láthatjuk, mire képes a legmodernebb ipari technológia

2023. július 14. 09:00 | Portfolio

Videó: már Budapesten is láthatjuk, mire képes a legmodernebb ipari technológia

Június végén nyitotta meg budapesti innovációs élményközpontját a Bosch Rexroth. A CU.BE élménytérben a látogatók testközelből tapasztalhatják meg az ipari digitalizáció legújabb vívmányait. A Portfolio stábja a megnyitón kérdezte a cég szakértőit arról, pontosan mi is a funkciója az élményközpontnak.

Nagyot kaszálhatnak a cégek az AI-jal, bemutatták mire érdemes használni

2023. július 03. 10:03 | Portfolio

Nagyot kaszálhatnak a cégek az AI-jal, bemutatták mire érdemes használni

Bár a mesterséges intelligencia (AI) bizonyos formákban már a mindennapjaink része, elég csak a navigációs appokra gondolni, amelyek élő forgalmi adatok mellett kalkulálják a megfelelő útvonalat vagy a vásárlási szokások alapján, személyre szabott ajánlattal „házaló” webshopokra, azért még egy meglehetősen gyerekcipőben járó technológiáról van szó, melynek egyelőre a szabályozás is várat magára. A Lenovo Magyarország által szervezett MeetUpon szakértők mutatták be, hogy melyek azok a területek, ahol már kisebb cégek is sikeresen alkalmazhatják az AI-vezérelt megoldásokat.

Milyen diszruptív technológiák működnek jól a biztosítási szektorban?

2023. június 23. 10:00 | Portfolio

Milyen diszruptív technológiák működnek jól a biztosítási szektorban?

Mobilalkalmazások, telematika, chatbotok, virtuális asszisztensek: meghatározó átalakulás előtt állhat a biztosítási szektor, ennek mozgatórugója az ügyfél, és alapvető eszköze pedig az adat. A KPMG a Portfolio-t arról tájékoztatta, hogy magyarországi szakértői az Inspira Research segítségével mélyinterjús kutatással validálták a kimutatott tendenciák hazai megvalósulásának esélyeit és az ezekkel kapcsolatos dilemmákat.

Egyre több magyar cég használ Mac eszközöket: kinek éri meg?

2023. június 21. 11:00 | Portfolio

Egyre több magyar cég használ Mac eszközöket: kinek éri meg?

Napjainkban egyre inkább elterjednek a Mac eszközök a céges munkakörnyezetben, míg korábban a kreatív és informatikai területen dolgozók kiváltsága volt az ilyesmi, ma már számos egyéb feladatra is bevonják ezeket a gépeket. A brand terjedését sokáig hátráltatta viszonylag magas ára, ám a jelenleg elérhető üzleti konstrukciókban az IT-eszközök megvásárlása helyett egyre inkább azok bérlése kerül előtérbe. Sokat számít a konstrukció részeként elérhető szolgáltatási csomag is, amely szakértő IT-támogatást, kezdeti konfigurációt és később komplett életciklus-menedzsmentet is magába foglal.

A német egészségügy és bankszektor modernizációjában is részt vehet a Gloster

2023. június 20. 07:30 | Varga Szabolcs

A német egészségügy és bankszektor modernizációjában is részt vehet a Gloster

Beválni látszik a Gloster Nyrt. akvizíciós stratégiája, az elmúlt években leányvállalataikon keresztül olyan cégek beszállítóivá váltak a német piacon, mint a BMW vagy az Audi, de a német egészségügyben is sikerült megvetniük a lábukat. Most a társaság szerkezeti átszervezésével és az eddigi legnagyobb akvizíciójukkal tovább szeretnék növelni a DACH régióban való terjeszkedés ütemét. Az átszervezés keretében a Minero IT társügyvezetői Murvai Attila és Tóth Attila lettek, előbbi egyben a cégcsoport nemzetközi terjeszkedésében kulcsszerepet játszó szoftverfejlesztési üzletág vezető feladatait is ellátja. A két vezetőt a további növekedési tervekről és stratégiáról, valamint a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségekről és alkalmazásának korlátairól kérdezte a Portfolio.

Sokáig a pénztárcánkban marad még a plasztik bankkártya

2023. június 19. 06:15 | Orosz Márton

Sokáig a pénztárcánkban marad még a plasztik bankkártya

Természetes folyamat, hogy a webshopok, e-kereskedelmi szolgáltatók növekedésével a digitális fizetési megoldások szerepe is felértékelődik, ugyanakkor azzal számolunk, hogy a plasztik kártya még sokáig a pénztárcánkban marad – mondta a Portfolio-nak adott exkluzív interjújában Mark Barnett, a Mastercard Europe elnöke. A fizetéstechnológiai cég európai vezetője szerint fontos a startupokkal, fintechekkel való együttműködés – évekkel ezelőtt az egyik startup-fejlesztési programjukon például egy Revolut nevű kezdő vállalkozásnak is segítettek.

Holdblog

Ha az ételpazarlás ország lenne...

Rengeteg erőforrást használunk fel olyan ételek előállítására, szállítására, feldolgozására és csomagolására, amelyekre végül nincs szükségünk. Az el sem fogyasztott ételhulladékok